Manapság a legtöbb családban az a természetes, hogy amikor az anyuka babát szül (természetes úton), apuka is bent van vele a szülőszobán. Régebben ez nem volt ilyen magától értetődő, ahogy az sem, hogy a csecsemők édesanyjukkal egy szobában tölthetik a kórházban töltött napokat.
Amikor az első fiammal terhes voltam, sokáig nem foglalkoztam azzal, hogy az apukája bent legyen-e, amikor világra jön. Majd mikor anyukám feltette a kérdést, hogy apás szülést szeretnénk-e, határozott nemmel feleltem. Az járt a fejemben, hogy egyáltalán nem szeretném, hogy a férjem szenvedni lásson, nem akartam, hogy hallja, ha esetleg a fájdalomtól hangosabb lennék és azt sem akartam, hogy lássa a szüléssel járó vér és egyéb „szépségek” látványát. Azt gondoltam, hogy ha ott lát, akkor majd más szemmel fog rám nézni és ez később kihathat a szexuális életünkre is. A férjem viszont határozott igennel felelt anyukám kérdésére. A szülés előtti utolsó napokban sikerült csak meggyőzni, hogy igenis ott a helye a szülőszobán. Azt mondta, hogy egyáltalán nem érdekli, ha olyat lát, ami szerintem nem túl szép, ő úgy szeret, ahogy vagyok és segíteni szeretne nekem bármiben. Különben is, az ő fia is az, aki megszületik és ki nem hagyná azt az élményt.
Így hát győzött. Bent volt velem a szülőszobán és már akkor tudtam, hogy jól tette, hogy nem hallgatott rám. Bár sok feladata tényleg nem volt, de a jelenléte, a simogatása, a biztatása nagyon kellett nekem. A második és a harmadik fiúnk születésénél már nem is volt kérdés, hogy bent lesz-e. Nélküle neki sem álltam volna szüléseknek.
A tapasztalataim alapján azt tanácsolom a még szülés előtt álló anyukáknak, hogy engedjék párjukat bátran a szülőszobába. Mind a várandósságot, mind a szülést könnyebb úgy átélni, ha érezzük, hogy nem vagyunk egyedül. Nem csak lelki, hanem gyakorlati oldalai is vannak annak, ha a párunk velünk van. Segítséget nyújthat például abban, ha hoz egy pohár vizet vagy épp megmasszírozza a hátunkat. Ha pedig már bent van a szülőszobán, az ő feladata legtöbbször a köldökzsinór elvágása is.
A szülés nem rózsaszín vattacukor, a pillanat viszont, amikor apuka kezében tartja az újszülöttet és ismerkedik vele míg az anyát ellátják, számomra mindhárom alkalommal az volt. A korábbi félelmeim az apás szüléssel kapcsolatban pedig mind elszálltak, mert ettől az élménytől csak még közelebb kerültünk egymáshoz.
SIPOS ZSUZSANNA