Hogy mekkora divatja van a szüretnek? Manapság egy igazi nagyvárosi yuppie, akkor trendi, ha fel tud mutatni egy szüretes fotót magáról valamelyik közösségi oldalon. Bevallom beálltam a sorba. Pedig se nem vagyok nagyvárosi, yuppie meg végképnem. Azt is elárulom, hogy gyerekkoromban alföldi lányként, nemcsak a sulikezdés miatt utáltam az őszt, nagyban közrejátszott a szüreti szezon beköszöntése. Minden hétvégén volt egy baráti szüret, ahová a szüleimet meghívták és a végén mi is tartottunk egyet, ahová visszahívtuk az egész haveri kört. Ilyenkor hajnalban keltünk és elég sokat dolgoztunk egymás szőlőskertjében, hogy mindenkinek meglegyen az éves bor készlete, amit egymás névnapján meg is kóstolhattak a felnőttek, majd otthon a négyfal között megfelelő kritikával illettek. Hiszen mindenki a saját borát tartotta a legjobbnak. Megjegyzem, tini lázadásom abban merült ki, hogy soha nem kóstoltam meg a borunk, minden vasárnapi ebédhez már csak azért is kólát ittam. Hülye. Gondolhatja most a kedves olvasó. És nem vitatkozok.
De tegnap megváltozott minden. Elfogadtam egy kedves meghívást a Sofitel Luxury Hotels-től, melyben egy rendhagyó szüretre invitáltak. A hotel elhatározta, hogy saját kézműves borával járul hozzá a hazai gasztrokultura színvonalának emeléséhez. Ehhez megfelelő borászt kerestek, és meg is találták Szentesi József személyében, akinek szintén vannak borász ősei, de ő még fiatal korában szintén utálta a szőlővel való szoros kapcsolatot. Én megértem. De idővel ő is beérett, mint a jó bor és rájött, hogy a borászkodás, ha úgy csinálja, hogy még élvezi is a munkát, nem is olyan rossz időtöltés. Hitvallása, hogy a jó bor nem a pincében, hanem a szőlőhegyen fogan és születik, így elengedhetetlen, hogy a termelésnek ezen szakaszát „zöld” elvek alapján végezze el. Kézműves borai ettől válnak tökéletesen harmonikussá, melyek ízvilágában koncentrált és erős aromákat találhatunk. Leghíresebb bora a Szentesi Kadarka, mely a Magyarországon gyakori kék szőlőfajtából, a kadarkából készül. Erre a fajta borra jellemző, hogy kiemelkedően fűszeres zamatú. Szentesi József szőlőtermelő dombjai az Etyek-Buda vidéken találhatók, ezen belül is Nadapon, Sukorón, Pázmándon és a Velencei-tó mellett, pincéit pedig Budapesten látogathatjuk. A végül elnyert tökéletes aroma titka, hogy Szentesi József régi növényeket olt be, mely beoltott fajtákat úgy választja ki, hogy folyamatosan tanulmányozza a régi könyveket és bújja az archívumokat, míg mellette folyamatosan új palántákat is ültet. Szentesi József úttörőnek számít a phyloxera elleni harcban, főleg annak magyar vonatkozású altörzsei elleni küzdelemben, mely a szőlőtermelésben komoly károkat okozó rovarfaj. A Vineyard Sofitel Team az utóbbi időben együtt élt, együtt lélegzett a borásszal és minden a szőlőtermelésben fontos mozzanatnál és határkőnél jelen voltak azon túl, hogy hétről hétre végezték az elengedhetetlen munkálatokat a termelési területen. Válogattak, gazoltak, gyomláltak, illetve úgynevezett zöld szüretet tartottak, melynek célja, hogy elég napfényhez juttassa a csodásan növekedő fürtöket. A küldetés célja az volt, hogy valóban saját bort szolgálhassanak fel a szálloda éttermében, a Paris Budapest Restaurantban, melyről úgy tudjanak mesélni a bort kedvelő vendégeknek, mint saját gyermekükről.
Hát erre a szüretre voltam hivatalos még számos lelkes újságíró és blogger társaságában. A napadi birtokra érvén rám tört a nosztalgia. Eszembe jutott a mi kis birtokunk, ahol évente ugyanilyen lelkesen gyűltek össze a barátok, hogy együtt szüreteljük le apukám híresen gondosan ápolt kékfrankosát. Akkor nem értettem még ennek a jelentőségét. És ott tegnap, ahogy kezembe kaptam a metszőollót a kis kosárral, megkezdődött az időutazásom. Azért még előadtam egy kis magánszámot, mert igaz, hogy elöntött a büszke szőlőbirtokos lánya öntudat, de a metszőolló kifogott rajtam. Mivel biztonsági zárral működött, nem tudtam kinyitni. Hogy ne derüljön ki a szakma előtt a bénázásom, az olló minden porcikáját nyomogattam, kapargattam, hogy megtörténjen a csoda és üzemeljen. Amikor már végső kétségbeesésemben az anyacsavart tekergettem, egy gasztroblogger srác lazán leemelte a szárakon lévő kis fémakasztót, amitől az olló kinyílt. Cikis szitum után angolos eleganciával és mediterrán lazasággal azonnal elbújdokoltam egy szőlőfürtöktől roskadozó sorba, hogy megkezdjem a munkát, mert én profi vagyok. Ott szinte a fülembe csengett nagyapám figyelmeztető hangja, amint rám szól, hogy ne szóródjon le egy szem sem a földre, mert a szőlő minden cseppje kincs, hiszen abból lesz a bor. Nagyapám pedig azt nagyon szerette egészen nyolcvan éves koráig. Mert addig élt.
Így gondosan metszegettem a fürtöket, a múltban elmélázva. Majd szépen belevágtam egy ágba és akkor az villant be először, jaj ez főben járó bűn, majd másodjára megnyugodtam, hiszen már tini koromban is ügyesen rejtettem el a véletlen megnyirbált szőlőgallyakat a mindent elrejtő avarba. És ez is olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni…Fárasztó munkánk (két tőke szőlő leszüretelése) után, várt a finom ebéd. Nagyon jólesett a hotel kitelepített séfjének a főztje, Kennedyre emlékeztetett (nem tévedés, ez volt a beceneve), aki a legjobb marhapörköltet főzte a csongrádi szőlőhegyen. Itt leginkább sajtok és szalámik vártak az éhező, agyondolgoztatott újságírókra és friss grill husi. Bár a társaság jobbára akkor ismerte meg egymást, remek hangulat kerekedett. Szentesi József kiváló borait is megkóstolhattuk, így tovább fokozódott a jókedv. Egy jó tanács, ha szüretre hívnak: ne kérdezd a borászt a borairól, csak akkor, ha nem sietsz és van rá bő három órád. Nekem nem volt, de azért jót beszélgettünk Szentesi Józseffel. Még jobb volt látni, hogy a hotel un „szőlő csapata” milyen lelkesen csatlakozott ehhez az ötlethez és dolgoznak érte mindennap. Kívánom, hogy finom boruk legyen, mert megérdemlik.
Sajnos, elérkezett a búcsú és indulnunk kellett vissza a jelenbe és a városba. Hazafelé azon gondolkodtam, vajon mennyibe kerülhet egy kis szőlőbirtok a mesés etyeki borvidéken. Már nézem is a neten, hol kezdek új életet, mint szőlőbirtokos asszonyság…
