Emlékeztek, hogy tavaly már bemutattuk nektek a Főnix Közösséget? A Woman Power Projekt tagjaként és a hétköznapokban küzdő nőként engem nagyon megérintett ez a kezdeményezés. Idén is itt vannak azok a Főnix hősnők, akiknek az élettörténetét elolvasva, először könny szökik az ember szemébe, aztán kihúzza magát és azt érzi, hogy erőt kapott, inspirálódott. Tavaly vesztettem el az édesanyám, így különösen megérintett Isik Réka szívbemarkoló története. Bár az ő anya-lánya viszonya sokkoló. Hamarosan, április 14-én látható lesz a Rékáról készült film, melyet Boros Panna rendezett.
„Sokszor külső támogatás nélkül is képesek vagyunk elérni dolgokat, hogy ha hiszünk benne.” Isik Réka gyerekkori traumája – az anyjához fűződő viszonya -határozta meg egész életét. Azonban ő a saját erejéből képezte magát, és lépett rá a sötétségből kivezető útra. Története a bizonyíték, hogy az akaraterő és a szorgalom transzgenerációs traumák feloldására is képes. Réka bebizonyította, hogy ha hiszünk magunkban, és nem félünk az út során felszakadó sebektől, bízunk a gyógyulásban, a feloldozásban, a megbocsátásban – nem kell tovább örökíteni fájdalmunkat.
Megtisztelő volt számomra, hogy megintejúvolhattam Rékát és azt éreztem, hogy nagyon őszintén válaszolta meg, a néha nehéz kérdéseket is.
Mit jelent neked, hogy Főnix lettél?
Főként hatalmas megtiszteltetést. Igazán nagy öröm számomra, hogy a Főnix Közösség úgy ítélte meg, a történetem mások számára is erőt adhat, példa lehet. Hálás vagyok, hogy egy ilyen kezdeményezésnek a részesévé válhattam.
Mennyire nehéz a gyerekkori traumával szembenézni?
Nagyon nehéz, hiszen egy ilyen szembenézés során rengeteg fájdalmat kell újra átélni. Szerintem fontos, hogy a feldolgozás során legyen valaki mellettünk, akire támaszkodhatunk. Legyen az akár egy családtag vagy egy szakember.
Fel tudtad dolgozni már, ami veled történt?
Úgy érzem, hogy fel tudtam dolgozni a történteket, de vannak olyan sebek, amik sosem gyógyulnak be igazán. Ez nem egy olyan dolog, ami egyszer csak elmúlik. Javítani lehet rajta rengeteget, de helyrehozni teljesen szerintem lehetetlen. Bizonyos eseményeknek a lenyomatát egy életen át magunkkal cipeljük.
Meg lehet bocsátani…?
Nem szeretem a megbocsátás szót. Emberek vagyunk, és követünk el hibákat, sokszor akkor is, amikor nem szeretnénk. Amióta édesanya lettem, sokkal jobban megértem a saját édesanyámat is. Minden anya a legjobbat akarja a gyermekének. A saját képességeihez mérten, és ez sajnos nem mindig úgy sikerül, ahogy terveztük. A legfontosabb, hogy megértsük azt, mi zajlott akkor éppen bennünk vagy a másik emberben. A megbocsátás helyett sokkal fontosabb, hogy megértsük a saját érzéseinket, és fel is tudjuk dolgozni azokat. Ha sikerül elengednünk a haragot, a fájdalmat és a dühöt, ami bennünk van, akkor nincs szükség többé a megbocsátásra.
Ha valaki hasonló problémával él együtt, mit javasolsz, mit tegyen?
Nem szeretnék javasolni semmit, hiszen nincs két egyforma ember vagy két egyforma élethelyzet. Amelyik módszer nekem bevált, az nem biztos, hogy másnak is be fog. Hiszem, hogy aki változtatni szeretne egy problémán vagy egy adott élethelyzeten, az megtalálja a neki megfelelő megoldást/módszert. Szerintem azonban mindennek a kulcsa az önismeret, ha megértjük azt, hogy mi miért működünk úgy ahogy, akkor könnyebben tudunk változtatni egy adott problémán is.
Most hogy élsz? Mik a terveid?
A férjemmel és a kislányommal élek Pest megyében, elégedett vagyok az életemmel. Hamarosan megjelenik a Maraton Kiadó gondozásában az első regényem, amely az Amíg lélegzem címet viseli. Nagyon izgatott vagyok miatta, most ez tölti ki minden időmet a családom mellett. Amikor pedig lehetőségem van rá, alkotom az újabb történeteket. 😊