Hurrá itt a VAKÁCIÓ! Még belém rögzült az öröm és a felszabadultság érzése a tanítás utolsó napján. De nem tart sokáig az eufórikus érzés, hiszen azonnal bevillan, ez a hír engem már csak abból a szempontból érint, hogy nem kell hat ötvenkor kiugranom az ágyból, de mi lesz a gyerekkel majd’ három hónapig? Hová tegyem, ki vigyáz rá, mit csináljon? Tudom, már hetekkel ezelőtt tervezhettem volna a nyarat, de még az ötösökért feleltünk és készítettünk napokig előadásokat munka mellett a jobb jegyért, és a kicsi is éppen a véghajrában nem akart többé judozni az oviban, így a „tűzoltásban” nem gondoltam a vakációra. Ez már évek óta így van és mindig remek nyarakat tudhatunk magunk mögött… Most sem aggódok, hiszen rákerestem a nyári táborokra és annyiféle lehetőség van, hogy azok közül nem lesz nehéz választani, csak legyen rá a keretből. Íme néhány tipp, és nem csalódik se a gyerek, se a szülő a nyári táborban.
Ha tábort keresünk, akkor érdemes a barátok által már kipróbált és megkedvelt helyeket előnyben részesíteni. De ilyenkor is el kell menni a táboroztatókhoz, hogy jobban megismerjük, kire bízzuk a legféltettebb kincsünk: a gyermekünk. Már volt olyan tapasztalatunk, hogy jól csengő nevek alatt, kezdő és hanyag szervezők várták a gyerekeket. Az első szempont, hogy hol van a tábor. Ha naponta szállítjuk a gyermeket, főleg a fővárosban, át kell gondolni, hogy érte is kell menni, általában a csúcsforgalomban. Tehát érdemes a közelben, vagy jól megközelíthető helyen tábort keresni. Majd meg kell nézni, mi a napi program. Láttunk már olyan tábort, ahol azt hirdették a szervezők, hogy úszótábor és a gyerekek egész nap csak egy órát lubickolhattak a vízben, ha szerencséjük volt. Az étkeztetésre is rá kell kérdezni, ott is lehetnek hiányosságok, sajnos. Ha mindent rendben találtunk, akkor még egy jó ötlet: az éppen ott táborozó gyerekeket kikérdezheted, hogy érzik magukat, miket csinálnak és esznek.
Mikortól érdemes táborba küldeni vagy engedni a gyereket? Gyermektől függ, hiszen van aki ragaszkodóbb és van, aki önállóbb, ugyanabban az életkorban. Mi a négy éves gyerkőcünk kezdő szülőként úszótáborba küldtük, de a harmadik nap után kivettük, mert azt panaszolta el otthon, hogy elvesztették az uszodában. Nemcsak őt, de a törölközőjét is elhagyta. Szerencse, hogy nem lett nagyobb baj. Ezután már mi is sokkal óvatosabban választottunk tábort és vártunk egy évet. Ne feledkezzünk el arról se, hogy idegen gyerekekkel lesz együtt egy hétig, így sokkal jobban érezheti magát, ha a barátaival együtt táboroznak. Ehhez a szülőknek jó előre egyeztetniük kell. Mi már évek óta együtt szervezzük a nyarat nagyobb fiúnk barátainak szüleivel.
Ha ottalvós tábort választunk még sokkal körültekintőbben kell dönteni. Az iskola által szervezett táborok általában megbízhatóak, bár kicsit retró hangulatúak, de jó a tapasztalatunk, a gyerekek mindig jól érezték magukat és remek sztorikat meséltek utána. Küldtük mi már sakktáborba is a fiúnk, de nem biztos, hogy ez volt élete nagy kalandja…
Mit csomagoljunk egy hétre? A lányos szülőknek biztosan könnyebb, ahogy hallottam a lányos anyukáktól. A fiúknál viszont nem kis feladat a pakolás. Hallottunk olyan sztorit, hogy egy táborból hazatérő kisfiú, abban a ruhában lépett le a vonatról, amiben egy héttel korábban a szülők elbúcsúztak tőle az állomáson. A mi módszerünk a napi csomagolás. A hét napjaira külön zacskóba tesszük az aznapi zoknit, gatyót, polót, pulcsit. És ráírjuk a hét napjait a zsákokra. Már elég megbízható időjárás előrejelzések találhatók a neten, így érdemes azokat figyelembe véve készülni. Esőkabát mindig legyen és egy plusz pulóver is a bőröndben, bármit is jósolnak a meteorológusok. Jó módszerem, hogy táborok előtt turiban vásárolok polókat és rövid nadrágokat, így nem sajnálom, ha itthon csak a felét találom meg, vagy olyan sáros, festékes vagy ki tudja milyen koszos egy nadrág, hogy nincs az a mosópor, ami kiviszi a foltot. Zseblámpa, kullancsriasztó is jól jöhet a táborozóknak.
És ha hiányoznak, mert hiányoznak a kis kölkök nagyon, nem szabad kétségbeesetten autóba pattanni és utánuk menni, mert akkor egy életre magunkhoz láncoljuk őket és harminc évesen sem költöznek majd el otthonról. És ne hívjuk óránként a tanárokat telefonon, mert úgysem érjük el őket és ha baj lenne (de nem lesz), akkor ők úgyis telefonálnak. A gyereknek adhatunk telefont, ha már nagyobb, de akkor kalkuláljuk be, hogy a nap felét telefonos játékokkal töltik majd a haverokkal, aminek semmi értelme egy táborban. Utólag tudom, hogy esténként a hat éves kisfiam szobatársaival együtt pityergett anya után, de napközben nagyon jól érezték magukat és életre szóló élményeket gyűjtöttek be a táborozás alatt. És jót tesz egy kis önállóság minden lurkónak.
Jó táborozást!
Nyári tábor tippek:
Betűtészta tábor, Budakeszi
Június 25-29. Nirvána Bezeczky Erzsivel
Július 2-6. Világgá, Afrikába Bőröndapuval
Július 16-20. Helka és Ciprián – Balaton az év gyerekkönyvével
Július 23-27. Világgá, Afrikába Bőröndapuval
Július 30-augusztus 3. B.E. Galaxis
Augusztus 6-10. Más bőrébe… – filmkészítés a Kompánia Színházzal
20 000Ft+5000Ft/hét
Buborék Úszóiskola Bp. Városmajor u. 29/B
Nyári Úszótábor | 18.000,- Ft/hét |
KALAND tábor | 26.000,- Ft/hét |
Foci- Úszótábor | 19.000,- Ft/hét |
Pingpong- tollas úszótábor | 19.000,- Ft/hét |
Lovastábor 32.000,- Ft/hét
Kosártábor 19.000,- Ft/hét
Zoo Tábor
a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos tábora
A tábor díja: 49 500 Ft/fő/hét