Még gyerek voltam, amikor Kittenberger Kálmán vadászkalandjairól olvastam. Bár nem akartam elefánt agyarakkal díszíteni szobám falát, azt szívesebben megnéztem volna, merre élnek ezek a csodálatos állatok. Elza és kölykei kalandos életének megismerése után zoológus szerettem volna lenni. Tinédzserként látva a Távol Afrikától című filmet, már két csomag papírzsepi telesírása után, a költözésen járt a fejem. Felnőttként végre sikerült eljutnom Afrikába, és nem csalódtam.
A repülőről leszállva sokkolt a hőség, már csak azért is, mert itthon a havazást hagytuk. Egy technikai megállással hét óra repülés után landoltunk Mombasában, Kenya második legnagyobb városában. Szállodánk a várostól nem messze, az óceán partján feküdt ott, ahol egymást érik a hatalmas üdülőkomplexumok, a főleg német és francia nyugdíjasok kedvelt helyei.
Idejönnek meghalni. De még boldogan élnek tíz, húsz évet és havonta megkapják a szép nyugdíjukat, amiből vígan fenntartják magukat, a luxus apartmanjukat és a személyzetüket.
Pedig az óceán partja nem annyira barátságos, a hatalmas hullámok hínárokat sodornak a parti vizekre, így a fürdőzőnek folyton olyan érzése van, mintha valamilyen tengeri állat fonódott volna rá, és ez néha kissé sokkoló. Aztán az is köztudott, hogy a nagy fehér cápa is a part menti vizekben étkezik. Tudják ezt a vendéglátók is, ezért hogy a kedves vendég ne panaszkodjon és ne is fogyatkozzon, a szállodák saját medencékkel is várják a vízimádókat.
A szexturizmus fellegvára
A bennszülöttek szívesen dolgoznak a hotelekben, tekintve, hogy egy ilyen állás hatalmas kiugrási lehetőség a szegénységből jött embereknek és teljes családjuknak. A nincstelenséggel függ össze a szexturizmus virágzása is. A szállodák szemet hunynak afelett, hogy területükön helyi fiatalemberek szórakoztassák az ötvenes éveik végén járó európai hölgyeket. Láttunk olyan európai szülőket, akik kisbabákat béreltek saját gyerekük mellé a nyaralás két hetére.
A szállodából taxival vagy bérelt autóval, esetleg helyi busszal is bejuthatunk Mombasába, de a közlekedés annyira kiszámíthatatlan, és az utak annyira ócskák, hogy a legbiztonságosabbnak a taxit ítéltük. Ha szerencsénk van és kifogunk egy jó fej sofőrt, az idegenvezetés megoldottnak tekinthető. Nekünk ilyen jutott: Kennedyről már a neten is olvastunk. Vicces volt, amikor a világ másik végén megszólítottuk a szálloda előtt utasra váró taxist, és bemutatkozott az az ember, akiről a fórumozók írtak. Bár az is lehet, hogy ez egy kedvelt, felvett név a helyiek között.
Mombasa Kelet-Afrika legnagyobb és legfontosabb kikötője, Kenya második legnagyobb városa. Történelme meglehetősen viharos volt, de ennek köszönhetően rengeteg régi emlék maradt fenn a városban. Ne várjunk vatikáni kincseket, elég szerény a nevezetességek listája. Az Óváros leginkább portugál emlékeiről és a Jézus-erődről nevezetes, amely 1631 és 1875 között kilencszer cserélt gazdát, ezért olasz, portugál és arab stílusjegyek egyaránt felfedezhetők rajta. Megnéztünk még egy krokodilrezervátumot is, ami leginkább egy táskagyár anyagraktárához hasonlított. Egymás hegyén-hátán sütkéreztek a krokodilok, mintha csak arra vártak volna, melyik gazdag külföldi turistának tetszik meg a szép bőrük. A városnézés a hőségben elég fárasztó, de semmi esetre se halasszuk az esti órákra, mert nem biztonságos a sétálgatás a városban. Volt olyan külvárosi rész, ahová a taxis nem is akart bemenni, így mi sem erőltettük a felfedezést.
Szafarit kihagyni tilos
Kenya megannyi nemzeti parkja közül a Masai Mara Vadrezervátumot választottuk. Engem a prospektuson látott fotó győzött meg: naplementében gyönyörködő pár ücsörög a tűz mellett, kezükben pezsgő, mögöttük a szavannai szürkületben antilopok legelésznek. Gondoltam, ha a fele is igaz, már megérte. És valóban. Egy nem túl bizalomgerjesztő kisrepülővel utaztunk, fentről még a Kilimandzsáró hófödte csúcsát is láttuk. Legnagyobb megdöbbenésünkre nem a szavannán kötöttünk ki, hanem a Mara folyó partján felépített luxus-pihenőobjektumban, ahol azonnal meg kellett hallgatnunk egy szakállas professzor előadását az állatokról. A teraszról a folyóra láttunk, ahol a vízilovak éppen családi életet éltek, egy-két krokodillal körülvéve.
Azt hittük, az épületben alszunk, de nagyot tévedtünk. Kaptunk egy kulcsot, ami egy sátort nyitott. Életem legfurább sátra volt ez, leginkább a mahagóniból faragott fürdőszobának köszönhetően. A baldachinos ágy áttetsző függönye a moszkitókat volt hivatott távol tartani, de nekem a tömény romantikát jelképezte. Tarzant vártam egész este, de csak nem jött. Hallottam viszont a horkantó vízilovakat, akik miután jóllaktak a folyóparton, visszamentek a vízbe aludni egyet. Reggel pincérünk ébresztett forró kávéval, amit az ébredező vízilovakat nézegetve kortyolgattunk el. Mások nem voltak ilyen szerencsések, több utastársunk panaszkodott, hogy éjjel kis majmok futkorásztak a sátruk tetején, amit ők leopárdnak gondoltak félálomban és nem mertek elaudni.
Öt nagyvad és a lánykérés
Hajnalban indultunk vezetőnkkel és egy biztonságos terepjáróval a táj és a vadak becserkészésére. Cél az öt nagyvad – úgymint oroszlán, bölény, elefánt, leopárd, orrszarvú – ,,lencsevégre kerítése”. Kísérőnk elmesélte, hogy előző héten a National Geographic amerikai fotósát fuvarozta, mert oroszlánszületést fotóztak. Remek fényképeket készítettünk mi is, mert az állatokat már nem érdekelték a száguldó autók, annyira megszokták a vakujukkal villogó turistákat és természetfotósokat, mint a hollywoodi sztárok. A kocsiból nem szállhattunk ki, sejtettük, miért.
Másnap hagyományőrző program következett: megnéztünk egy maszáj falut, amit szinte nem is láttunk a bozótban, annyira tökéletesen álcázták magukat. A törzsfőnök megkérte a kezem (egy egész kecskenyájat ajánlott értem), megmutatta tehénürülékből tapasztott, háromszobás kunyhóját, ami maszáj körökben felettébb jó hozománynak számít. Hosszas töprengés után visszautasítottam a nálam két fejjel alacsonyabb vőlegényjelölt ajánlatát, a háttérben meghúzódó feleségek megnyugvására, majd csatlakoztam a maszáj asszonykórushoz, akik beöltöztettek ruháikba. Hogy fokozzák az élményt, elvittek a maszáj iskolába, ahol a büszke nebulók rögtönzött énekléssel köszöntöttek minket, kissé idomított stílusban, de aranyosak voltak.
A maszájok és a mellettük élő samburuk már nem háborúznak, de néha el-elcsenik egymás jószágait. A maszáj harcosok nagyon szép, délceg férfiak vörös ruháikban és derékig érő hajukkal, akik ugrálva adják tudtul udvarlási szándékaikat. Az a törzs legjobb pasija, aki a legmagasabbra ugrik helyből. Ki is néztem magamnak egy szép harcost, de sajnos véget ért a szafari, gondoltam, sebaj, itthon úgysem mennénk sokra ezzel a magasra ugrós képességgel, bár ha átvitt értelemben nézzük, talán igen.