Igazából nem is. Tiszai lány vagyok, a Körös-torokban meghúzódó homok parton töltöttem felejthetetlen vakációim a barátnőimmel, ahol mi már bikini versenyt tartottunk a nyolcvanas évek végén és ráadásképpen a dalmát tengerparton pihenhettem heteket a szüleimnek köszönhetően. Nem is vágytam a Balatonra évekig. Ja, majdnem elfelejtettem egy nyarat azért sikerült ott élnem, amikor a barátainkkal elhatároztuk, hogy szörfkölcsönzőt bérelünk és abból finanszírozzuk egyetemi tanulmányainkat. Persze a nagy terv nem jött be, a haszon elúszott a Balatonba, egy nagy viharnak köszönhetően. Még itt sem szerettem bele a magyar tengerbe, mindig a Tiszához húzott a szívem. Majd Budapestre költöztem és itt is vertem gyökeret. Megszülettek a gyerekek. Több hétvégét töltöttem a Balatonnál kis családommal és lassan érezni kezdtem, hogy miért szeretik annyian a magyar riviérát. De a nagy érzés akkor jött el, amikor felfedeztük a balatonfüredi Marina Hotelt. Kicsit féltem is tőle, mert a toronyépülete nem túl hívogató és a szállodáról készült fotók sem mutattak sokat.
Megérkezésünk után már kellemes élményben volt részünk. A személyzet igen udvarias és a főépülethez újonnan épített apartmanban kaptunk szállást, ahol két egybenyíló szobában, amikhez külön fürdőszoba tartozott, kényelmesen elfértünk a gyerekekkel. A szálloda nagyon szerencsés adottságokkal bír. Hatalmas parkjában mindenki talál olyan helyet, ahol kellemesen letáborozhat. A gyerekekkel érkezők inkább a part mellé telepednek, hiszen itt jól felszerelt játszótér és kis homokpart várja a legkisebb nyaralókat. 
A molóról remek kilátás nyílik a Balatonra és igazi művész képek készülhetnek a családról naplementekor. Gyermekeink megunhatatlan lelkesedéssel kergették a kacsákat és figyelték a hattyúk hétköznapjait. Azért itt is meg kellett küzdeni a legjobb helyekért. Már korán reggel napágy becserkésző expedícióra indultam nagyobb fiammal, hogy megszerezzük a part menti fűzfa jótékony árnyékot adó, a tóra a legjobb rálátást nyújtó „plázst”. Volt, hogy megelőztük a hollandokat, de ezek a nyugati népek nagyon korán kelnek…
A szállodát el sem kellett hagyni, hogy további élményeket gyűjtsünk. A nagy parkban jól elfér egy sport kölcsönző, ahol horgász felszerelést lehet bérelni és ki lehet próbálni gyerekestül a hajnali pecázást. Mini golfpálya, gokart és még számos játék várja a lubickolást megunó gyerekeket. Azért a fürdőzést nem lehet megunni, mivel a hatalmas part szakasz, ami a hotelhez tartozik, minden lehetőséget megad a kellemes pancsoláshoz. Aki a medencében való úszást jobban kedveli, a szálloda wellness részlegében megteheti. Ott finn szauna is található és más kényeztető és gyógymasszázsok is igénybe vehetők.
Aki ebbe a hotelbe érkezik, valószínű, hogy pár kilóval gazdagabban tér haza, ha nem bánja. Az all inclusive ellátást itt nagyon komolyan veszik. A gazdag reggeli után, -mely nem annyira három csillagos ellátásra jellemző, inkább egy csillaggal többet ér, – a parton üzemelő snack bárban folytathatjuk a táplálkozást. Gyermekeim arra vártak, hogy tizenegy óra legyen, nyisson a büfé, mert a friss hot dogot és a fagyikat nem tudták megunni. Bevallom én is elcsábultam, és pár nap után, a gyomrom svájci órákat meghazudtoló pontossággal jelezte délután három órakor, hogy elérkezett a „time of langosh”. A vacsorára már senkinek nincs szüksége, de a hotel szakácsai ilyenkor még remekelnek és minden nemzetnek külön sütnek valami hazai finomságot, nehogy honvágyuk legyen és idő előtt hazainduljanak. Aki fegyelmezett és vigyáz az idomaira, az Egészség-sarokban talál ételeket, saláták és gyümölcsök formájában. Kedvenc látványosságom, a lesült német asszonyok, amint az első napokban óvatosan csipegetik a salátákat, majd amikor eljöve a harmadik nap a csábító illatú, tejfölös lángos bajszot formáz a szájuk fölé, de már a tányérjukon a sült kolbász és koviubi is ott sorakozik. Nincs ezzel semmi baj, hiszen én már az első naptól kezdve a lángosra vártam Godó helyett… Megfordultam több ötcsillagos, külföldi szállodában és az all inclusive ellátást is kipróbáltam, de általában az a tapasztalatom, hogy a személyzet mintha a sajnálná az ételt és úgy kell kikönyörögni az üdítőt a bárból, gúnyos tekintetüktől kísérve. Nem így a Marinában, ahol a pincérek, mint jó házigazdák örömmel kínálják a vendégeket. Nem éreztem magam kellemetlenül, amikor kértem egy cappuccinót.
Esténként sokan maradtak a hotelban, mivel kellemes zene mellett üldögélhettek és finom koktélokat iszogathattak vagy hideg sörrel a kézben meccset nézhettek. A retro hangulat belengi a hotelt, kis időutazás a nyolcvanas évekbe. Mi általában balatonfüredi sétákat tettünk, hogy legyalogoljuk az aznapi lángosokból, fagyikból és egyéb finomságokból származó kalóriákat. No és beszerezzük a nyaralós „szuveníreket” a gyerekeknek. Balatonfüred igazi mediterrán várossá alakult, nagyon szép a sétány és a part menti villák, no és a kikötő. Innen a környéket is könnyen felfedezhetik azok, akik nem a Marinában nyaralnak, mert ezt a hotelt nem szívesen hagyja el az, aki ott vakációzik. Ott tényleg a vendég a király!
Már tervezzük az idei nyaralást. Megkérdeztem a gyerekeket, hová szeretnének menni. „A Marika hotelbe!!!” kiabálták kórusban, mert ők így hívják kedvenc hotelüket.