Jó hír a Lush imádóknak, hogy az angol cég fellegvárában végre megalkották a dekor kozmetikumaikat is. Nagy gonddal készültek a termékek és mint mindig ez is olyan „lushos”, azaz van benne humor, extremitás, elegancia és egyediség. Egy rendhagyó sajtótájékoztatón próbálhattuk ki az újdonságokat.
Csábos vagyok
Mi is kipróbálhattuk, hogyan talál meg a smink minket és nem fordítva. Egy korongon szép színek sorakoztak és nekünk kellett ezekből kiválasztani három színes korongot. Nem azt a színt, amit magunkra tennénk vagy a kedvencünk, hanem ami éppen abban a pillanatban vonz minket. Ez persze nem könnyű feladat, mert én már nyúltam volna a türkíz szan után, amikor megtudtam a választási útmutatót. Színeim kiválasztása után az alattuk lévő kis rekeszből előkerültek a termékek is. Melyek fantázianeveket is kaptak. Az első választás az aznapi kisugárzást mutatja, a második, amire a tudatalattim vágyik és a harmadik a tehetségem, amivel mindig is rendelkeztem. Így kiderült számomra, hogy azon a napon a „Színhangulatom szerint” nagyon csábosan, biztonságra vágyó tudatalattival és állandó motiváltságban élem az életem. Mindehhez járt szemhéjtus és szájfény, amelyek használatával megnyugtathatom a lelkem. Természetesen minden szépség rovatos kollégám kipróbálta a játékot és nagyon élveztük, hogy mik derülnek ki a varázslatos színkorongnak köszönhetően. A nagyobb Lush üzletekben ki is próbálható a módszer. Mint megtudtuk a Lush képviselőitől ennek a „szín-játéknak” a célja az, hogy kiderítse, milyen színeket kell viselned ahhoz, hogy kielégítsd lelki szükségleteidet. Megforgatod a kereket és kiválasztod azt a három színt, amelyekről úgy érzed, az adott pillanatban a leginkább neked valók. Nem azért, mert ezek a kedvenc színeid vagy illenek ahhoz a ruhához, amit éppen viselsz, hanem mert valamiképpen vonzanak.
Hangulatos sminkek
A termékcsalád ajakrúzsokból, szemhéjtusokból, valamint szemhéjfestékekből áll, és nem arra való, hogy a nők az évszaknak megfelelően sminkeljenek, vagy alkalmazkodjanak valaki másnak az elképzeléséhez arról, hogy mi a divatos. Ha ugyanis így tesznek, akkor a Lush szerint figyelmen kívül hagyják saját, személyes igényeiket. A Színhangulatok módszerének lényege, hogy olyan színeket viselj, amelyeket neked találtak ki – te választod a színeket és a hozzájuk kapcsolódó szavakat, mondatokat, mint például: „Magabiztos”, „Vedd kezedbe az irányítást”, „Elbűvölő”. Ezek az adott pillanatban jelentéssel bírnak a számodra, megfelelnek a lelki szükségleteidnek, s a színek viselésével át is tudod venni ezeket az értékeket. A szuggesztió ereje a lényeg – ha hiszel benne, máris elkezdesz egy bizonyos módon viselkedni.
Szavak ereje
Rowena Bird, a Lush társalapítója és a Színhangulatok feltalálója így mesélt erről: „Imádom a rúzsokat, és elgondolkoztam azon, miért nem elég egyetlen nagyszerű szín örök időkre? Miért van az, hogy különböző napokon más-más rúzs tetszik a legjobban, sőt néha napközben is úgy érzem, hogy színt kell váltanom? Miután beszélgettem erről néhány hozzám hasonló rúzsrajongóval, rájöttünk, nem arról van szó, milyen ruhát viselünk éppen, hanem sokkal inkább arról, hogy milyenek az érzéseink az adott pillanatban. És ezzel már meg is született az ötlet.” A szavak listájának kialakításán a Lush együtt dolgozott Lady Kennedyvel, az elismert viselkedésterapeutával, akinek a szakterülete az emberek magatartásának és attitűdjeinek megváltoztatása. Lady Kennedy a terápia során bizonyos szavakat használ arra, hogy változtasson az emberek felfogásmódján és viselkedésén. A lelki egészségmegőrzés specialistájaként az érzelmi állapotokkal foglalkozik, az embereket az egyik lelkiállapotból eljuttatja egy másikba. A Színhangulatok termékcsalád a színek művészete által ezt az exkluzív lélekterápiát hozza el a Lush boltokba.
Tudatalatti sminkelés?
A három választott szín lehet folyékony rúzs, szemhéjtus vagy krémes szemhéjfesték. A választék 30 termékből áll, melyek mindegyike vegán. Választhatsz egyet-egyet minden fajtából, de akár három szemhéjtust is. Nem kell mindet egyszerre viselned, de együtt is használhatók. A színek élénkek is lehetnek, de akár finoman keverheted is őket – a szavak ereje mindenképp ott lesz velük.
Rowena véleménye: „Azt a színt, amely az erősségedet jelképezi, akkor viseld, amikor hangsúlyozni szeretnéd ezt az oldaladat. A tudatalatti szükségleteidre rezonáló színt akkor tedd föl, amikor emlékeztetni akarod magad, hogy mi is az, amire a tudatalattid a leginkább vágyik. A tehetségedet jelző szín alkalmazásával segítheted ennek a szükségletnek a kielégítését. Ezek nem olyan dolgok, amiket valaki más megmondhat neked – minden a te lényedből ered.”
Friss, kézzel készített színek
A készítmények alapkeverékét Helen Ambrosen, a Lush egyik alapítója és feltalálója fejlesztette ki. Helen így beszél erről: „A Színhangulatok lényegét adó színeknek és szavaknak megfelelően a termékek alapjait nagyon gondosan alakítottuk ki. Az alapok csodálatos összetevőkből készültek, ahogyan ezt a Lush-tól mindenki el is várja. Ez szokatlan a dekorkozmetikumok körében, mert itt az alap általában csak arra való, hogy felvigye a színanyagokat a bőrre. Mi úgy egyensúlyoztuk ki az alapokat és a pigment szinteket, hogy élénkebb színek és természetesebb árnyalatok kialakítására egyaránt alkalmasak legyenek. Bármelyiket választja valaki, biztos, hogy el tudja érni azt a hatást, amelyet szeretne. A nagyszerű alapok tökéletesen fölviszik a bőrre a pigmenteket. Fontos, hogy te magad alakítsd ki a megjelenésed. A szavak ereje – a színek által – mindig alkalmazható, mégpedig olyan módon, ahogyan te szeretnéd.”
A Színhangulatok készítményei áttetsző üvegcsékben kerülnek a boltokba, így élvezettel lehet válogatni a közvetlenül látható színek között. A tiszta üvegen át az is jól látható, mennyi van még a tégelyben. Az üveg világszerte az egyik legkönnyebben újrahasznosítható anyag, sőt kimosva tovább is lehet használni. Rowena Bird, a Lush társalapítója és termékfejlesztője imádja a színeket. Stan Krysztal kozmetikai vegyész volt a mestere, aki egész termékcsaládokat alkotott meg a Nivea, a Mary Quant és a No. 17 számára, így Ro az elmúlt 28 évben számos dekorkozmetikum kifejlesztésében vett részt. Dolgozott a Cosmetics to Go nevű csomagküldő cég, valamint a B Never Too Busy to be Beautiful smink- és parfümbirodalom termékein, de többek között ő fejlesztette ki a Lush számára a krémárnyalókat és a színezett ajakbalzsamokat is.