Pál Dóra – művésznevén: Bydorapal fest. Csodálatos, realisztikus alkotásai rögtön megragadják az ember tekintetét. Ám az, hogy ő most ebből a művészetből él, nem volt mindig ilyen magától értetődő.
„Kislányként sok művész vett körül, sok időt töltöttem velük együtt. Minden találkozásunk alkalmával papírt és ceruzát ragadtam, velem együtt rajzoltak ők is. Ez nagyon meghatározó volt számomra, hiszen sok dícséretet kaptam és megerősítettek abban, hogy művészeti pályán van a helyem. Így a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium előtt Masszi Ferenc grafikushoz jártam előkészítőbe és Hatos Csaba festőművészhez felkészítésre. Nagy lendülettel készültem a művészi pályára, a felvételim eredményesen sikerült is.
A gimnáziumi időkben szárnyaltam, rengeteg rajzversenyre vittek, országos szinten is nagyon sok díjat nyertem. Hétvégenként pedig festeni kezdtem, vászonra akril festményeket, akvarellt készítettem. Képeimet Spanyolországban megvették, egy festményem sem maradt meg.”
Ám ezután váratlan fordulattal, Dóra nem ebbe az irányba ment tovább, útja a művészi építészet felé kanyarodott. „A Magyar Képzőművészeti Egyetemre és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre jelentkeztem. Mindkettőnél az első fordulón továbbjutottam, majd kellett hozni egy nagy döntést. Az utolsó felvételi időpontokat mindkettő egyetem azonos hétre-napra-órára tette. Így a három szakból egy szakra kellett szűkítenem a kört, ez pedig az építészet volt.
Édesapám építészmérnök volt, így részben az ő emlékére választottam azt. Kislányként azt láttam, hogy rajzolja a szebbnél szebb terveket, amik nagyon tetszettek. Sokszor megengedte, hogy a tervrajzait kicsinosítsam. A felvételi alatt ő már sajnos nem lehetett velem, így emlékeimben az építészettel kapcsolatban ezek a pozitív dolgok maradtak meg, ezek hatására választottam a szakot, a formatervezést a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a látványtervezést a képzőművészetin pedig elvetettem.”
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen nagyon szép oldalát ismerhette meg az építészeti tervezésnek, egy igazán művészeti szemléletmódot. Nagyon szerette az ottani légkört, a legjobb építészetektől tanulhatott és igen jó rajzoktatásban vehetett részt. Aztán az iskola szárnyaló évei után egy jóval szárazabb szakmával találkozott a gyakorlatban. Úgy érezte, nincs igazán helye a szabad művészi kibontakozásnak itthon. Nem találta újra és újra azt az örömöt, amit egy megrendeléskor kéne. Nem villanyozták fel igazán a feledadatok, hisz nem kapott elég teret a kreativitásban. Ez az érzés évekig erősödött a fiatal lányban. Azt hitte, akkor most ez van, erre kell berendezkednie vagy megszokni ezt az érzést. Pedig a belsőépítészetben kiemelkedő megbízásokat kapott, elismerték. Tele volt kérdésekkel, leginkább önmagához. Tíz év kellett és egy mélypont, ami felnyitotta a szemét. Folyamatos pánikrohamok gyötörték és bekerült egy olyan gödörbe, amiből nagyon nehéz volt kimásznia. Ez a helyzet tanította meg arra, hogy változtatnia kell. És már nincs idő hezitálni és mérlegelni egyfolytában. Tenni kell. Előtte is tudta, érezte már, hogy hiányzik neki valami, de nem tudta, hogy ennyire. És nem hitt magában. Ma már sajnálja, hogy nem előbb tette.
Illusztrációkat kezdtem el rajzolni, fashion témában. Az Emily rajzok készítésénél már éreztem, hogy ez a feladatkör, ami igazán nekem való, ami nagyon hiányzott már évek óta. Lelkesedéssel készítettem az illusztrációkat, akár a hangulatképekre, vagy csomagoló anyagokra. Nagyon sikeres lett ez Orsi vevőkörében, ez pedig erőt adott nekem. Ez a feladat alapozta meg a későbbi illusztráció sorozatom elkészítését, ami az éppen tanult témáimat dolgozta fel, mint az önbizalom, a pillanatok élvezete, a lelki egyensúly, az öröm, a belső szépség és a relaxáció.”
És Dóra már alig várta, hogy újra kibontakozhasson a festészetben is. Vásznakat, festékeket vásárolt. Az első lépésnél félt csak, a másodiknál már biztonságérzet költözött a szívébe. Otthon volt a műfajban és a családja támogatása óriási örömöt adott számára. Segítettek kialakítani a műtermet, együtt keresgélték a régi eszközöket, gyakorlatilag mindenkire pozitívan hatott ez a változás.
Milyen témákat dolgoz fel a képein?
„Minden festményem és illusztrációm olyan pillanatképeket mutatnak, amik elérhetetlenek voltak számomra a mélypontot. Volt, hogy a barátnőm felhívott, hogy felvidítson és elhívott kávézni. Én nem tudtam elmenni, nem tudtam a házból kilépni sem. Nagyon vágytam rá, legszívesebben kifutottam volna, de lelkileg nem tudtam megtenni. Így teljesen átértékelődtek számomra azok az élethelyzetek, pillanatok, amiket korábban átéltem, értékesebbek lettek. Csak a pozitív dolgokra összpontosítok, vidámságra, boldogságra, amik energiát adnak. Pozitív témákat dolgozok fel, designerként klasszikus elemekkel díszítve.” Dórát gyakorlatilag a saját művészete, szenvedélye hozta ki ebből a lelki helyzetből. Képei pedig azóta csak újabb gyógyírt adnak másoknak is, a szemükön és a szívükön át.
Dóra bátor döntése, miszerint újra a szeretett festészet került a középpontba az életében, igencsak megérte. Nagyon sok szakmabelitől, nagy művészektől kapott visszajelzéseket, elismeréseket, bizonyítva, hogy a magyar művészeti körökben is van helye. Azon túl, hogy mindennap azt teszi, amit szeret, mostanra komoly megbízásokat és megkereséseket hozott a számára. A rengeteg energia és munka meghozta gyümölcsét, ugyanis érkeznek megrendelései külföldről is, Európától Kaliforniáig – és már az amerikai sajtó is írt róla. Még egy barcelonai galériai is bemutatta festményeit, jelenleg pedig Olaszországból keresték meg. Bátorságának köszönheti, hogy idén több kiállításra is készül itthon, illetve több projecten dolgozik még. A közösségi médiában is aktív, így többen ismerhetik meg alkotásainak apró folyamatait, és felhívja a figyelmet arra, hogy értékeljék az emberek az élet a hétköznapok örömeit is.
Pál Dóra bevállalta, hogy pályája nincs teljesen a helyén és bátran tett azért, hogy az legyen a munkája, amit igazán szeret. Te is beleshetsz a festőnő mindennapjaiba, megteheted a @bydorapal címen vagy a bydorapal.com weboldalon keresztül.