Pontosan érkeztem a rendelőbe, ahol két nagyon kedves asszisztens fogadott. (Akármikor megyek, azóta is mindig azon gondolkodom, hogy vajon követelmény az ilyen helyeken, hogy csak nagyon lágy, barátságos, nyugtató hangú nőket vesznek fel?) A doktor úr egy műtétről jött, ezért kicsit késett, én meg emlékszem, hogy a várakozás alatt vagy 20 smst küldtem a barátnőimnek, hogy mennyire izgulok, és már itt vagyok, és remélem minden kérdésem eszembe fog jutni, pedig ez tényleg csak egy sima konzultáció volt.
Majd egyszer csak befutott a doki (ugye mondanom sem kell, hogy az ő hangja is nyugtató faktorral van ellátva…) és már első látásra szimpatikus és rokonszenves volt. Roppant zavarban voltam, úgy izgultam mint régen a vizsgák előtt. Elkezdtünk beszélgetni, egyből az allergiámmal kezdtem, nem is kérdezett, nem is mondtam még mást, de ez volt az első gondolatom, hogy amúgy is hipochonder vagyok, ráadásul mindenre allergiás, számít ez bármit is, befolyásol-e valamit… így utólag visszagondolva baromi butaság volt ezzel nyitni. Elmesélte, hogyan zajlik egy ilyen műtét, milyen anyagokat használnak, hol lesz a műtét, mivel jár, és mennyi idő egy ilyen beavatkozás és a gyógyulás. Igazából szinte nem is kellett kérdeznem, mert mintha belelátott volna a fejembe, mondta a válaszokat a ki nem mondott kérdéseimre. (Érdekes momentum, hogy beszélgetés közben lecsavarta kicsit a világítást, ettől azért megijedtem egy pillanatra, majd a tükörbe nézve láttam, hogy lángolt az arcom, és szó szerint rák vörös volt. És erre jött a zavarom, tényleg idétlenül néztem ki, ahogy a neon fény telibe világított az arcomba, ezért pár másodperc után hálás voltam neki ezért a mozdulatért is.) Majd jött a mondat, hogy lássuk azokat a melleket. Emlékszem, itt már remegett kezem lábam, miközben bementem a paraván mögé levetkőzni. A doki addig kiment, és amíg vártam rá, hogy visszajöjjön nem mertem előjönni a paraván mögül, hanem vagy 3x 4x áthajtogattam a blúzomat, hogy szép rendesen legyen az letéve…
Majd bejött a doki, és nekem elő kellett jönnöm a paraván védelme mögül. Leült velem szemben a székre és kérte, hogy lépjek minél távolabb, hogy jól lássa, és gomboljam ki a nadrágomat is, mert a csípőmet is látnia kell. Úgy álltam, mint a tornasorban, nem mertem ránézni, a kezeim szorosan a testem mellett. Azzal kezdte hogy „igen, hát igen” ezt hallva fogalmam sem volt mire helyesel így, hisz én még nem mondtam neki semmit. De mintha újra olvasott volna a fejemben, mondta, hogy akkor mondjam el, hogy igazán mit is szeretnék, és mit gondolok. A cicimhez kapva az első mondatom az volt, hogy nem szeretnék nagy melleket, csak azt szeretném, ha végre lenne cicim, és a testemhez, alakomhoz arányos méretű lenne. Szerencsére ennél többet nem is kellett mondanom, mert szinte átvette a szavaimat, és folytatta a gondolatomat. Közelebb lépett, és mondta hogy a felső mellszöveteim látványosan elvékonyodtak, és persze ha „itt”(mutatott a hasamra) kevesebb lenne, jobban kiemelkedne a mell. A reakcióm erre kb egy zavart mosoly volt, és majdnem egy teljes „hát igen” kösz így már értettem ezt a korábbi „hát igen”-t, és két gondolat futott át a fejemben, hogy mindjárt rábeszél egy zsírleszívásra is, és milyen már, hogy most fogytam le, és egyből célzást tesz a kis „úszógumimra”.) Szerencsére gyorsan oldotta a zavaromat, és a másfél órás konzultáció alatt többször is elmondta, hogy szép a cicim, és kicsi a bimbóm, és ez szép, és kicsiből még szebbet lehet csinálni, mert azt jól lehet formálni, és kicsi, de szépből, meg gyönyörű melleket tud csinálni. Rám adott egy sportmelltartót, majd egy testszínű trikót, ami rám tapadt, csak, hogy jobban lássam a tükörben, hogy milyen lenne. Már előtte megbeszéltük, hogy nem szeretnék kerek implantátumot, hanem csepp alakút, így azokat kezdte el „rakosgatni” a melltartómba. Kezdtük egy kis mérettel, és így haladtunk felfelé. Én már a 350 cm3-nél szóltam, hogy ez sok lesz, de csak annyit mondott, hogy ő már látja mi lenne nekem a jó, és majd el is mondja, mit javasol, de szeretné, ha látnám magam 400-al is. Igazából úgy néztem ki 400cm3-el kitömött melltartóban, mint egy kis töltött galamb. Hiába voltam talán a legjobb súlyomnál, igazi kis tömör gyönyör látványát nyújtottam. Gyorsan haladtunk is visszafelé. Megnéztem egymás után a 350, 300, és 270 cm3-t. Nekem a 270 már tökéletes méretnek tűnt, és végül a doki is azt mondta, hogy szerinte is ideális az alakomhoz. Hozzátette, hogy az egyik mellbimbóm lejjebb van, mint a másik, ezért lehet különböző méretűeket kéne betenni, de ez még nem biztos. Állt velem szemben és nézte, majd a következő pillanatban odalépett és megfogta a két mellem (azaz mellem elé helyezett szilikont) és összenyomta, hogy nézzem meg a tükörben és láthatom, hogy nagyjából ilyen lesz a dekoltázsom. Nagyon vicces szituációnak tűnt, de valahogy oldotta is a feszültséget és a zavart ami bennem volt, és csak mosolyogtam rajta magamban.