Mintha a jövőből érkezett volna ajándékom pár hete! A Lavylites-kozmetikumok csomagolása egyáltalán nem emlékeztetett a megszokott kozmetikai tégelyekre, így azonnal felkeltette az érdeklődésemet és kutatásba kezdtem.
Nagyon meglepett, hogy a csodatégelyek tartalmának feltalálója magyar, így ez egy magyar termék!
Mint megtudtam, Jakabovics Tibor mérnök, feltaláló, kutató, gyűjtő, filantróp, három kislány édesapja, csoki-és futásmániás üzletembernek köszönhetjük a Lavylites- kozmetikumokat. Tibor Pécsett született és a veszprémi egyetemen végzett vegyészmérnökeként kezdte el a kutatásait. Mindig is az emberi biológia és általában az élő organizmusokban lejátszódó anyag- és információtranszfer érdekelte. Vegyészmérnökként sokféle területen végzett még kutatásokat, végül az emberi szervezet működésére és annak jó értelemben vett befolyásolására vonatkozó kísérleteiből kinőtt felismerés változtatta meg az ő és még vagy 450 000 fogyasztó életét legalább 30 országban. A felfedezés egy égési sérüléses balesethez köthető. Tibor segíteni akart, így a kutatásaira alapozva, összeállított egy esszenciát, amit a sérült bőr felületre kenve, gyors gyógyulást értek el az égett területen. Híre ment a sikertörténetnek és többen kértek a mágikus folyadékból. Mikor Tibor rájött, hogy ez a felfedezés több emberen is segíthet, felépítette a cégcsoportot, ami már az egész világon ismert. Nemcsak a vásárlók hirdetik a márka sikerét, nagyon sok nemzetközi szépség díjat is elnyertek a Lavylites termékei. Bár 2020 sokunknak nem a kedvenc éve, de a Lavylites számára elhozta többek között a Global Beauty & Wellness Awards (GBWA), a talán legrangosabb nemzetközi kozmetikai verseny három fődíját is, amelyeket egy független bizottság ítélt oda. A versenyre több mint 300 terméket neveztek be, olyan ismert kozmetikai márkákból is, mint a l’Oréal vagy az Estée Lauder. . Így még nagyobb az elismerés, ami a Lavylites készítményeit érte! Nem csoda, hogy azalapjukat adó mesterkeveréket mindmáig az alapító készíti, mert olyan fokú precizitás és hozzáértés kell hozzá, ami miatt ő akarja ennek felelősségét vállalni. Mint a Coca-Cola vagy a KFC esetében is tudjuk, a titkos recept jól őrzött. Van két széf a világban, és bennük ott van a berendezések leírása, a méretezés, a technológia, az anyagok. Hosszú feloldókulccsal tud majd hozzáférni az a pár beavatott, ha szükség lesz rá.
De térjünk vissza ezekhez a szépségekhez, amik már a fürdőszobám polcán sorakoznak. Én a Lavyl Auricum Sensitive Skin Conditioner Sprayt és a Lavyl Auricum Skin Conditioner Sprayt próbáltam ki először, mivel a futásnak köszönhetően, érzékeny lett a bőröm és néhol kis foltok jelentek meg, amik néha ki is sebesednek. Ezekre fújtam a spraykből. Először azt tapasztaltam, hogy gyorsabb lett a sebtető képződésem és a gyulladások is visszahúzódtak. Egy héttel a használat után már majdnem el is tűntek a foltok, amik már hónapok óta csúnyították a karom és a combom. A Lavyl Auricum és a Lavyl Auricum Sensitive valóban az a fajta bőrkondicionáló, ami nemcsak elleplezi a bőr hibáit, hanem sejtszinten segít a bőrnek, hogy kiegyensúlyozottan, jól és még jobban működjön. A szervezet megkapja mindazokat a tápanyagokat és impulzusokat, amire szüksége van, és elkezdi megoldani a dolgokat. Gondolom, ezért ilyen gazdag összetevőkben ez a két készítmény…
A másik tesztem alanya az arcomra kapott Exyol GEMMA Prevent Photoaging Prevention & Rejuvenation éjszakai krém volt, ami a Global Beauty & Wellness Awardson most elnyerte a leginnovatívabb anti-aging krém díját. El kell mondjam, hogy futurisztikus csomagolásába teljesen beleszerettem. Kicsit utána olvastam és teljesen az én bőrömre javasolt a használata, azaz a kifejezetten érzékeny, igénybevett, kissé idősödő bőr ápolására. Hát igen, már az én bőröm sem a régi és mivel annyi mindenen vagyunk túl együtt, szeretném megadni neki a legjobbat. Most ez a krém kifejezetten jót tett neki. Éjszakai krémekre jellemző, hogy kicsit testesebbek, de ez a krém nem úgy gazdag, hogy azt érzi az ember, hogy megfullad a bőrpórusa alatta. Lágyan felvihető, én általában lefekvés előtt a gondosan megtisztított arcbőrömre vittem fel. Még a Lavyl Auricum Sensitive Skin Conditioner Sprayt is bevettem az esti arcápolási rutinonba. Erre kentem a krémet.