A napokban láttam egy remek ötletet arra, hogy kreatívan és nagyon színvonalasan bemutatkozhass a nagyvilágnak. A PureMe kezdeményezés egy virtuéis magazin, ami csak rólad szól.
Potyondi-Galasi Orsi egy magazint álmodott meg és készít ügyfeleinek. Egy olyan kiadványt, amelyben változatos és igazán beszédes portrék találhatóak, ahogy ő látja az adott embert és tartalmaz még egy interjút is, ami bemutatja az újság főhősét.
vagy Vogue szépen összeszerkesztett borítóit,
a tökéletesen kinéző modelleket, vagy az
éppen aktuális sztárokat, a színes feliratokat
és a hangzatos mondatokat.
Az évek során egyre inkább hitvallásommá
vált, hogy retusálás nélkül mutassam be a
hozzám járó hölgyeket/nőket/anyukákat, mert
hiszek abban, hogy a nevetőráncok nem
csúnyák, sőt, inkább megszépítik egy nő arcát!
Fontos, hogy apránként motiváljam őket,
feldobjam a napjukat és elérjem, hogy
kikapcsoljanak néhány óra erejéig, amikor
büszkén vállalják fel önmagukat!”
Természetesen, cégek számára is hasznos a magazin, mint megjelenési forma.
„Ez egy olyan marketing lehetőség, ami több, mint egy fotó, érdekesebb, minte egy weboldal, és
nem „csupán” egy cikk. Mind-mind nagyon értékes külön-külön is, de egyben még ütősebb, mert
magában hordozza a saját történetedet és szolgáltatásodat, plusz vizuálisan is meg van támogatva
a saját képeiddel, ami így, egyben kifejezetten hatásos a mai online világban!”
Orsinak van még egy küldetése, erről is beszélt, amíg dolgoztunk:
„Az évek során egyre inkább hitvallásommá vált, hogy retusálás nélkül mutassam be a hozzám járó
hölgyeket/nőket/anyukákat, mert hiszek abban, hogy a nevetőráncok nem csúnyák, sőt, inkább
megszépítik egy nő arcát!
Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs utómunka egy képen, mert a színekkel, fényekkel intenzíven
játszom, ezzel is elérve azt a hatást, amitől egy nő élettelivé és ragyogóvá válik!” – meséli ő és
azt hiszem, ez igazán ritka a mai agyonretusált világban.
helyszín:Szabó C. Helga (NewRoof Design)
ruhák: Daarla Kovács Marcellától,
smink: Felhalmi Kinga