A kanadai festőművész Ruth Oostermann éppen alkotói válságban szenvedett, amikor észrevette, mit rajzol két éves kislánya Eve. Ahogy meséli, meglátta az őszinte gyermekrajzban a másik képet, amit már neki kell megfestenie.
És így született meg az első mű a Piros csónak.
Azóta közösen alkotnak, Ruth egyenesen múzsaként tekint saját lányára, de mint mondta, nem fogja presszionálni a rajzolásra. Azt is elfogadja, ha egy nap már nem akar Eve rajzolni. de addig is élvezi a közös művészkedést.
Így született még több mű a Napraforgó hercegnő és a Hölgy és a róka.
Akár meg is vásárolhatók a festmények a Etsy Store-ban.