Látogatóban egy milánói designer otthonában
Hogyan néz ki az a lakás, amit a belsőépítész saját magának és családjának alakít ki? Bár kívülállóként azt gondolná az ember, nincs ennél könnyebb feladat egy tervező számára, ám, ha jobban belegondolunk, itt kell csak igazán törnie a fejét, hiszen azt a rengeteg jó ötletet, amit korábbi munkái során fölhalmozott, azt minden bizonnyal itt és most, egy helyen szeretné megvalósítani, és bármekkora is legyen a rendelkezésre álló terület és az anyagiak sem jelentenek gondot, mondjuk ki, ez egyszerűen megoldhatatlan feladat! Tehát marad a szelektálás, amit addig kell folytatni, amíg csak a legjobb elképzelések maradnak ringben.
Nemrégiben Milánó belvárosában Marco Piva építész, belsőépítész, formatervezőnél jártunk, egy 50-es években épült bérház 4-ik emeleti lakásában, ahol arra voltunk elsősorban kíváncsiak, hogyan valósul meg mindez egy olyan művész esetében, aki bár ízig –vérig olasz, emellett nagyon is globalista, hisz munkái révén szinte az egész világot bejárta.
A 150 négyzetméter nagyságú lakás szimmetrikus elrendezésű alaprajzát Piva változatlanul hagyta, ahol a központi elhelyezkedésű előszobából és az annak meghosszabbításában található közlekedőből logikus sorrendben nyílnak a nappali és a szülői háló egyfelől, míg szemben a másik oldalon az étkező, a konyha, két fürdőszoba és a gyerekszoba.
Az elegáns burkolatokat változtatás nélkül hagyta Piva, így a nappali márványpadlója, a közlekedő fekete, az étkező és a konyha sárga kőlapjai mai napig az eredeti állapotot tükrözik. A berendezés gerincét képező bútorokat viszont napjaink legigényesebb, olasz cégeinek kínálatából válogatta össze.
Az egyes enteriőrök különleges, egyedi hangulatáról a különféle egzotikus utak során vásárolt kiegészítők és dísztárgyak gondoskodnak, van itt budha szobor és japán kimonó, mexikói szobor és táj dísztárgy egyaránt. Mindegyik tárgyhoz regényes történet is tartozik, a kézműves technikával készült tükör és a régi lámpa például feleségének családjából származó darabok.
Egyszerűség, a meglévő adottságok maximális tiszteletben tartása, első osztályú design, magas minőség talán ezek azok a legfontosabb kritériumok, melyeket érdemes Marco Pivától megtanulnunk.
Szöveg: Borsos Klára
Fotó: Studio Marco Piva