Tavaly ősszel nagy megtiszteltetésben volt része a Woman Power Project tagjainak. Meghívást kaptunk a második alkalommal megrendezésre került Richter Anna Díj díjkiosztó ünnepségére. Talán ez volt az utolsó rendezvény, amit meg lehetett tartani a pandémia második hullámának tetőzése előtt, ezért is volt emlékezetes ez a nap számunkra és azért, mert 5 olyan remek csapatot ismerhettünk meg, akikre méltán büszkék lehetünk. Még jobban tetszett, hogy az ötletek mögött nők voltak, orvosok, gyógyszerészek, pedagógusok, akik felelősségteljes munkájukon túl még a projekteken is dolgoztak csapataikkal. Természetesen a Richter Gedeon Nyrt.-nek is nagy szerepe van abban, hogy ezek az ötletek megvalósultak a múltban és megvalósuljanak a jövőben. Erről szól ez a díj. Arról viszont mi dönthetünk, hogy a közönség díjat ki kapja.
És ismét elindul február 15-én a Richter innovációs pályázatának közönségszavazata. A voksok pedig nagyon fontosak, hiszen a zsűridíjak mellett egy, a legtöbb szavazattal bíró csapat is átveheti majd a 4 millió forint támogatást, melyet projektjének megvalósítására fordíthat majd.
A korábbi években tapasztalt nagy érdeklődés, és a rengeteg innovatív, hiánypótló ötletet tartalmazó pályamunka alapján a Richter Gedeon Nyrt. számára egyértelmű volt, hogy újra meghirdeti egyedülálló pályázatát. Ugyanakkor a járvány miatt felmerült a kérdés, hogy a jelenlegi extrém terhet jelentő helyzetben vajon a szakemberek éreznek-e majd erőt arra, hogy kreatív ötleteken törjék a fejüket, és jelentkezzenek a pályázatra. De az orvosok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, gyógyszerészek ismét nagy elhivatottságról tettek tanúbizonyságot. A beérkezett több száz pályázat megmutatta, az egészségügyben és oktatásban dolgozók maximálisan azonosulni tudnak a díj mottójával és valóban Szívügyük a fejlődés!
A zsűri tagjai, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Szily Nóra újságíró, pszichológus, Rúzsa Magdi Máté Péter-díjas énekesnő, Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője és Dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens, a MÁESZ Szakmai Bizottságának elnöke. Mindannyian olyan újszerű, megvalósítható ötleteket vártak a pályázóktól, amelyek kreatív, innovatív módon járulnak hozzá az oktatás vagy egészségügy színvonalához, fejlődéséhez, illetve az adott területen dolgozók mindennapjait megkönnyíti, minőségi változást hoz a hétköznapokban.
Az egészségügyi és oktatási területeken dolgozók „békeidőben” is fokozott stresszhelyzetnek vannak kitéve, a pandémia új kihívásai pedig még inkább próbára teszik mentális állapotukat. Soha nem volt aktuálisabb tenni azért, hogy megbirkózhassanak a mindennapok nehézségeivel. Az egészségügyi dolgozó kategória egyik döntős csapata a kórházban dolgozók jóllétét szeretné támogatni ötletével, a pedagógus csapatok egyike pedig az oktatás minden területén jól használható módszertant dolgozna ki a kiégés megelőzésére.
Az online tér jelentőségének szerepe a mögöttünk álló hónapokban erősebb lett, mint valaha. Sokan felismerték a témában rejlő kimeríthetetlen lehetőséget, és az is bebizonyosodott, a könnyen elérhető, praktikus és mindenek előtt hiteles információkra óriási az igény. A gyógyszerész csapatok közül kettő is erre a keresletre kínál megoldást.
Érdemes követni a díj Facebook oldalát, ahol folyamatosan érdekes információkat olvashatunk és a döntős projektekhez kapcsolódó játékokba is bekapcsolódhatunk.
Április 13-án egy ünnepélyes gála keretében derül fény a boldog döntősök kilétére, és velük együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően mindenki életére ható fantasztikus innovatív ötletek valósulnak meg.
Orvos kategória döntős csapatai
Az orvos kategória döntősei idén is a filmeket hívnák segítségül a gyors, hatékony információátadás érdekében. Témáik a fogantatástól az idős korig minden korosztályt felölelnek. Dr. Barna István belgyógyász tanár úr elengedhetetlennek tartja az egészséges életmódról való kommunikációt: „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy társadalmunk egészségét milyen nagymértékben befolyásolja a tudatos életmód. Nagy öröm volt számomra, hogy a döntős csapatok között köszönthettük az időskori demenciával és a termékenység-tudatossággal foglalkozó csapatot is. Ugyanakkor az egészségügyi szakember-utánpótlást támogató csapat projektterve is rendkívül fontos témával foglalkozik. Így nyugodt szívvel mondhatom, hogy a társadalmunk már biztosan nyer, bármelyik csapat is lesz az orvos kategória idei győztese.”
Nefelejcs – Beszéljünk a demenciáról!
A demencia a 65 év feletti lakosság körében 1% gyakoriságban fordul elő. Ez az arány ötévente csaknem kétszeresére emelkedik1. A probléma pedig mind az idős betegek, mind családjaik számára nagy kihívást jelent a mindennapokban. Az orvos kategória Nefelejcs – Beszéljünk a demenciáról! elnevezésű projektjében egy pszichiáter főorvos és profi filmes csapata megható játékfilmen keresztül hozná közelebb hozzánk ezt az egyre többeket érintő egészségügyi problémát.
Helló Termékenység Tudatosság!
Sokan vannak, akiknek egy saját kisbaba egyelőre messzinek tűnő álom, az odavezető út pedig gigászi küzdelem. Mindenkinek fontos lenne tudnia, hogy a termékenységet számos körülmény befolyásolhatja. A téma iránt elkötelezett orvoscsapat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a mozgásszegény életmód, az elhízás, a kóros soványság, illetve a dohányzás egyértelműen csökkenti az esélyét a várandósság kialakulásának. Életmódunkkal felelősek vagyunk az egészségünkért, és sokszor azért is, hogy lehet-e később gyermekünk. Ugyanakkor nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a termékenység biológia óráját a legmodernebb kezelésekkel sem lehet visszatekerni, sem a nők sem a férfiak esetében. A Helló Termékenység Tudatosság! projekt minderről nyújtana felvilágosítást rövid, animációkkal kiegészített videókkal.
Foglalkozások bemutatása középiskolások részére
A legtöbb embernek nagyon nehéz eldöntenie, milyen pályát válasszon, mi legyen az a terület, ahol élete nagy részét tölti majd. Sokszor még felnőtt korban sem teljesen magabiztosak ezzel kapcsolatban. Pedig a megfelelő képzésre történő jelentkezésről már középiskolás korban dönteni kellene. Dr. Balogh Enikő pályázatának fő célja, hogy izgalmas kisfilmekkel segítsen megismerni az egészségügyhöz, természettudományhoz kapcsolódó hivatásokat, eddig nem ismert aspektusból: rögös utakon, sikereken, kudarcokon keresztül. A Foglalkozások bemutatása középiskolások részére projekt olyan kulisszatitkokba vezetné be a fiatalokat, amelyek jövőjüket is meghatározhatják, az adott képzések népszerűségét pedig növelné. A filmekhez kapcsolódóan pedig személyes beszélgetésekre is lehetőséget adna a program.
A gyógyszerész kategória döntős csapatai
Az online tér jelentőségének szerepe a mögöttünk álló hónapokban erősebb lett, mint valaha. Sokan felismerték a témában rejlő kimeríthetetlen lehetőséget, és az is bebizonyosodott, hogy a könnyen elérhető, praktikus és mindenekelőtt hiteles információkra óriási az igény. A gyógyszerész csapatok közül kettő is ebbe az irányba indult el. Beke Zsuzsa szerint a gyógyszerekkel kapcsolatos felvilágosítás, a hiteles információk átadása elengedhetetlen. „Gyógyszercégként kötelességünknek tartom, hogy a gyártáson túl a gyógyszerek felhasználását is biztonságossá tegyük. Örömmel tölt el, hogy idén, bár eltérő célközönséget megszólítva, de két olyan pályázat is a döntőbe kerülhetett, amelyek a felhasználókat hivatottak támogatni. Ugyanakkor a kismamák megfelelő és hiteles informálása, tájékoztatása is rendkívül fontos, hiszen számos tévhit kering a babavárással kapcsolatban is az interneten. Ezért is örültünk, hogy egy ilyen csapat is bekerült a döntősök körébe.”
InfokONtroll
Az online keresőkben ma már szinte minden kérdésre találhatunk választ, legyen szó tengerbiológiáról, atomfizikáról, vagy éppen a gyógyításról. De vajon megbízhatunk abban, amit az interneten találunk? Biztosak lehetünk, hogy valóban szakemberek által írt véleményt és tanácsot olvasunk? Fontos, hogy az egészségünket érintő kérdésekben csak hiteles oldalakat olvassunk! Ebben nyújtana segítséget az InfokONtroll névre keresztelt projekt, mely színes, figyelemfelkeltő, ugyanakkor szakértők bevonásával készülő, szakmailag magas színvonalú videókat mutatna be, és segítené eligazodni az információk között az interneten böngésző gyógyszerfelhasználó, laikus célközönséget.
Együtt dobban
Az Együtt dobban című projekt megálmodói egy sikeres, kismamáknak szóló applikációt kívánnak tovább fejleszteni. A tartalmaikat könnyen érthető oktatóvideókkal és cikkekkel bővítenék, hogy segítsenek eloszlatni a babavárást és a szülést övező tévhiteket. Ezen felül az alkalmazás angol nyelvre fordításával elérhetővé tennék a hazánkban élő külföldi várandósok, kisgyerekesek számára is ezeket a hasznos tartalmakat.
Az vagy, amit megeszel
A prevenció, egészségtudatosság, környezetvédelem minden évben visszaköszönő téma a döntős pályázatok között. Idén a gyógyszerész kategória egyik finalistája a patika falain kívül is szeretné tudatosságra ösztönözni környezetét az egészséges táplálkozás népszerűsítésével. Az vagy, amit megeszel projekt megálmodó csapatának célja, hogy helyi termelők bevonásával már létrehozott kosárközösségük mintájára az ország más területein is beindítsanak hasonló kezdeményezéseket. Egyszerű és gyakorlatias lehetőséget kínál e szemléletformáló eszköz, mert választ ad számos, modern életünkben felmerülő kérdésre, mint például az ételérzékenység, minőségi éhezés, elhízás, allergiás megbetegedések, kimerültség vagy a stressz.
Az egészségügyi dolgozók kategória döntős csapatai
Az egészségügyi dolgozók „békeidőben” is fokozott stresszhelyzetnek vannak kitéve. A pandémia új kihívásai pedig még inkább próbára teszik mentális állapotukat. Soha nem volt aktuálisabb tenni azért, hogy megbirkózhassanak a mindennapok nehézségeivel.
„Az idei döntős ötletek mindegyike óriási segítséget jelenthet a szakemberek számára a hétköznapokban. Legyen szó a koraszülött intenzív osztályon minden nap helytálló szakemberek feltöltődését, relaxációját segítő javaslatról, vagy egy komoly gerincműtéttel kapcsolatos edukációs filmről, mely segíti az érintett családok felkészülését a beavatkozásra. Az érthető tájékoztatás a kezelőorvosok, nővérek, és a rehabilitációban résztvevő szakemberek munkáját is könnyebbé tehetik. De fantasztikus kezdeményezésnek tartom a zsebben hordozható sürgősségi kiskönyvet is, mely segítséget és hatalmas biztonságot nyújthat abban a stresszhelyzetben, amelyet a sürgősségi ellátásban résztvevő szakszemélyzet nap mint nap átél. Ez az okos eszköz a már birtokolt tudást hívja elő, növeli a magabiztosságot, mankóként szolgálva minden mentősnek, csökkentve ezzel terheiket.” – mondja Szily Nóra pszichológus, zsűritag.
Gerincműtét testközelből
Schuster Barbara vezetésével a Vertebra Alapítvány csapata a hazánkban számos fiatalt érintő gerincferdülést korrigáló, gyakran 10-12 órás műtét előkészületeit és magát a beavatkozást mutatná meg a nagyközönségnek egy dokumentumfilm formájában. A Gerincműtét testközelből film célja, hogy a gerincműtét előtt álló gyerekeket és családjukat bátorítsák, megmutatva az előttük álló utat, valamint a laikus közönség számára is betekintést adjanak a témával kapcsolatban.
Segítség a segítőknek
A kategória döntős csapata a kórházban dolgozók jóllétét szeretné támogatni ötletével. A Segítség a segítőknek projekt ötletgazdái, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház csapata lelkesítő kisfilmek elkészítésén túl célul tűzték ki az intézmény gyermekosztályának koraszülött intenzív részlegén dolgozó, a gyermekintenzív osztályon életveszélyes állapotú gyermekeket ellátó, illetve súlyosan sérült gyerekeket rehabilitáló, szabadidejükben pedig a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványnál a koraszülöttmentést végző orvosok és nővérek lelki egészségének megőrzését is. Ennek érdekében egy relaxációs teret is megvalósítanának a díjjal járó négy millió forint pénzösszegből.
Prehospitális sürgősségi kézikönyv
Győrik Emese mentőtiszt grafikus testvérével Ágival évek óta tervezi egy olyan Prehospitális sürgősségi kézikönyv megalkotását, ami az Országos Mentőszolgálat és a háziorvosok munkájának támogatását szolgálná a sürgősségi ellátásban. Biztonsági hálót jelenthetne azoknak az egészségügyi hallgatóknak is, akik a sürgősségi ellátásban tevékenykednek. A terv egy könnyen használható, gyors döntéshozatalt segítő kézikönyv megalkotása, amely a legfrissebb hazai és nemzetközi követelményeknek is megfelel és ezáltal a kritikus helyzetekben azonnali segítséget nyújthat. A testvérpár úgy érzi, a pályázat most közelebb hozta őket álmuk megvalósulásához.
Pedagógus kategória
Az 3. évadban nemcsak a diákok fejlődését, de a pedagógusok lelki egyensúlyának megőrzését, a kiégés megelőzését is célul tűzték ki a beérkezett pályázatokban.
„Örömmel tölt el, hogy egyre több olyan kezdeményezésről hallani, ahol már az általános iskolás korú gyerekek is valóságos és életszerű kérdésekre kereshetik a megoldást. Abban hiszek, hogy ezek a programok segítik a felnőtt életre való felkészülésüket, fejlesztik kreativitásukat, előhívják rátermettségüket és növelik önbizalmukat. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a pedagógusokról sem. Munkájuk kulcsfontosságú a jövő generációja, gyermekeink, így az egész társadalmunk számára. Fontos, hogy foglalkozzunk az ő egészségükkel és a kiégésük megelőzésével is” – mondta Kertész Éva zsűritag.
A kiégés megelőzése a szociális célú művészetoktatásban
A pedagógus kategória döntőjébe jutott művészekből, zenetanárokból álló csapat közösségi zenei programot valósít meg országszerte 23 helyen, ingyenes napi zenetanulást biztosítva közel 1800, nehéz körülmények között élő gyereknek és fiatalnak. A közös zenélés egyrészt teret ad az összetartásnak és az egymásra figyelésnek, rendszerességre tanít, és sikerélményt biztosít az egyébként többnyire kudarcra ítélt gyerekek számára, emellett kapaszkodót, kitörési lehetőséget és jövőképet is ad nekik. A Symphonia Alapítvány tagjai A kiégés megelőzése a szociális célú művészetoktatásban című projektében célul tűzték ki, hogy módszert találnak a kiégés megelőzésére, kezelésére olyan kollégáiknál, akik szegény sorsú gyerekek művészeti oktatásával foglalkoznak rendszeresen. A projektet pilotként, jó gyakorlatként képzelik el, amely megfelelő módosításokkal az ország több területén, több fajta művészeti ág esetén is alkalmazható. „A zene nyelvén megszólítani, felkarolni és hitet, célokat adni egy gyereknek, az egész családot, sőt társadalmat gyógyító küldetés. Azonban ez a nemes ügy embert próbáló feladat, a zenepedagógusok egész életére hatással lehet. Adni magunkból akkor tudunk, ha megvan a lehetőségünk a rendszeres feltöltődésre” – mondja Rúzsa Magdi énekes, aki dalaival milliók lelkét ápolja határon innen és túl.
Sc’Up
A természettudományos kutatás a középiskolások fejében gyakran vagy unalmas, vagy elérhetetlen képként létezik. Négy ifjú biomérnök kutató ezt szeretné cáfolni izgalmas, interaktív workshopjával, amit minél több középiskolába szeretnének eljuttatni. A Sc’Up, azaz Science Up névre keresztelt program alappillére a gyakorlatiasság: a körülbelül 20 diákból álló csoportokat egy valós, életszerű probléma elé állítják, melynek megoldása csak rajtuk áll. A programmal olyan tudást adnak át a diákoknak, amire nem tér ki egy tankönyv vagy tanterv sem: megmutatják a diákoknak, hogy hogyan kell a megszerzett tudást a gyakorlatban alkalmazni.
Közbigyó
A tanárokból és szülőkből álló Közbigyó projekt csapata már általános iskolában fontosnak tartja a projektszemléletű gondolkodás elsajátítását, a csapatmunka megismerését és a kreatív ötletek megvalósítását. A diákoknak meghirdetett iskolai programjukon évente 40-50 projektötlet születik és valósul meg. A projekt az önkéntességen alapul, és nem a „tanításról” szól, hanem az önállósodásról, együttműködésről, csapatmunkáról, gyakorlati problémamegoldásról, kreativitásról, nyitott kommunikációról, rugalmasságról. A projektet szeretnék egyre több résztvevővel és egyre magasabb színvonalon megrendezni, és a céljuk, hogy országszerte minél több iskolában kipróbálják, adaptálják ezt az egyedi pedagógiai módszertant.
A döntős pályaművek mindegyikéről elmondható, hogy bármelyikük lesz az öt szerencsés kiválasztott egyike, a projekt megvalósítása nem csupán az adott közösség, de rajtuk túlmutatóan az egész társadalom, mindannyiunk javát szolgálja majd. A csapatok részletes bemutatását, fotókat és videókat a www.richterannadij.hu oldalon lehet megtekinteni. Ugyanitt minden e-mail címmel rendelkező érdeklődő számára lehetőség nyílik az online szavazásra.
1adatok forrása:
https://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/demencia/363