A mai mesém egy pici, de tündéri manufaktúráról szól és annak az újjáéledéséről, a
bőr és a szépségápolás maximális szeretetéről. Hosszú évekkel ezelőtt néhány szakmabeli hölgy úgy érezte, sok évnyi gyakorlattal és tudással a hátuk mögött elindítanak egy kozmetikai márkát itthon.
Szájról-szájra terjedt a csodaszérumok híre, de ők nem akartak óriásira nőni, így is tisztes, szép forgalmuk volt 1989 óta.
Aztán a 2020-as évben úgy érezték, már nem akarnak lépést tartani a változó világgal és bezárják az üzletet. Ekkor találkozott Dévényi Kathy kozmetikus-sminkmester a céggel egy nem létező véletlen következtében.
Kathy, akinek a nevét nemcsak a szépségipari szakma, de a hölgyek is jól ismerik. hisz úttörő volt sok mindenben itthon, elég, ha csak a sminkes képzést vagy az egyedülálló menyasszonyi szolgáltatását említjük. Úgy érezte, nem hagyhatja veszni ezt a dolgot és megvásárolta a manufaktúrát. A gyártást ő is manufakturális szinten
szeretné tartani, hisz a törődés, a szeretet és az emberi gondoskodás kozmetikusként mindig fontos számára, leginkább, hogy a tégelyekben érezhető legyen mindez.
Kathy két fiával vágott bele az új szerelembe, tehát a manufaktúra már családi vállalkozássá változott. Természetesen az alapokat meghagyták, csak modernebb köntösbe csomagoltak át mindent és egy-egy hatóanyagot kicseréltek. Jelenleg is további termékek fejlesztésén dolgoznak egy fiatal vegyészmérnök hölgy munkatársukkal.
Eközben szájról-szájra, barátnőről-barátnőre kezdett terjedni az LPSM Skincare neve, hisz annyi irritált, rozáceás bőr csitult le, pattanások múltak el és lett fiatalosabb az arckép sokaknál. Aztán egy merész húzással Kathyék elvitték a Cápák című RTL műsorba, ahol nem várt fogadtatásban részesültek, szinte minden cápa velük akart dolgozni.
A liposzóma jött, látott, győzött.
Ahogy lement az adás, pillanatok alatt özönleni kezdtek a megrendelések és a siker azóta is töretlen. Kathy nem tagadta meg önmagát, sőt. Mindenkinek, aki tanácsot kér, maga válaszol, van, akinek kozmetikusként meg is nézi a bőrét.
„Köztudott, hogy a téli hónapok múlásával, az arcbőrünk is várja a tavaszt, a megújulást. Ki van éhezve a tartalmas, minőségi hatóanyagok fogadására, melyek olyan hatással vannak a bőrünkre, mint a napsütés a lelkünkre. Mindenkinek ajánlom alapként, a kozmetikus által végzett kellemes kézi arc-, nyak- , dekoltázs masszázst, amit leginkább engedjünk meg magunknak hetente, de legalább havonta egy alkalommal. Az otthoni ápolást is érdemes szakemberrel átbeszélni és a bőrünknek megfelelő kozmetikumokat beszerezni. Az arcbőr letisztítása, a hideg-melegvizes váltó mosakodás felélénkíti a vérkeringést és oxigéndús vérrel tölti meg az ereket, melynek következtében a bőr fénye, színe, textúrája néhány nap alatt megváltozik. Ennek következtében a naponta használt szérumok, krémek hatóanyagainak felvétele, beépülése is fokozódik.” – mondja Dévényi Kathy az LPSM Skincare tulajdonosa.
LPSM VitaSHOT liposoma szérum és arckrém
A vitaminokra a bőrünknek is szüksége van pl. az A-, és E-vitaminokat szokták „bőrvitaminoknak” is nevezni, hiszen mindkettő jelentős a hámképzésben, annak védelmében, a sejtfal állapotának javításában és anti-oxidáns hatásuk is meghatározó. Az F- vitamin (linolsav, linolénsav) gyorsítja a bőr anyagcsere folyamatait, gyulladáscsökkentő hatása miatt enyhíti az érzékenységre való hajlamot és megelőzi a gyulladt pattanások kialakulását. A vadrózsa olaj (Rosa affinis rubiginosa L) például egy igazi varázsló, hiszen magas alfa-linolénsav tartalma miatt bársonyossá, puhává teszi a száraz, korpázóan hámló bőrt is. A sárgabarackmag olaj (Prunus persica) gazdag linolsavakban, ezért gyorsan megnyugtatja és puhán tartja a száraz, feszülő, érzékeny bőrt. A hideg, szeles időjárás az ilyen érzékeny bőröket próbára teszi, ezért a VitaSHOT szérum és arckrém kifejezetten már néhány nap leforgása után jó hatással van az arcbőrünkre.