A digitális forradalom bizony a párkapcsolatokra is hatással van – manapság ha kiszemelünk magunknak valakit, szinte a legelső dolog, hogy csekkoljuk a profilját. A pasik sincsenek ezzel másképp, és bizonyos nőtípusokat látva bizony hamar meggondolják magukat.
A rinyamanci
Ha fáj a feje, ha feltörte a lábát az új cipő, ha beszakadt a műkörme, ha cseszegeti a főnök, ha lekéste reggel a buszt vagy csak egyszerűen épp nem tetszik neki az időjárás – már pötyögi is a Facebookra az újabb panaszos posztot, hogy mindenki tudja, mennyire rossz neki. Ha lájkolják, megsértődik, mert szerinte ez azt jelenti, hogy valaki örül a bajának. Ha nem reagálnak, sértődötten kommenteli a saját lehúzós szövegét – „hát ennyire nem érdeklek senkit sem?!”. Van egy rossz hírünk: nem bizony. A napi nyomorhíradót látva a pasik lelki szemei előtt azonnal felrémlik a letojásozott otthonkában a fazék fölött zsörtölődő házisárkány képe, és pánikszerűen menekülni kezdenek.
A kényszerpozitív
Minden csodálatos, szipiszupi, übercuki, szívmelengető és léleksimogató – az első hajnali napsugártól a szomszéd frissen kölykedzett tacskóján át egészen az aluljáróban lakossági flamenco-t játszó poncsós díszmexikói utcazenészig. Minden napra van egy önsegítő idézete vagy egy rongyosra koptatott életbölcsessége, amit kényszeresen meg is oszt mindenkivel (sok szmájlival és szívecskével), aki elég óvatlan volt hozzá, hogy ismerősnek jelölje. Ennyi – lássuk be, kissé hiteltelen – életörömöt és rózsaszín felhőcskét látva egy férfi teljesen jogosan gondolkodik el azon, hogy „vajon mit szed ez a nő?”, illetve hogy mégis mi keresnivalója lenne neki olyasvalaki mellett, akinek már így is ennyire csodálatos, boldog és teljes élete van.
A legelfoglaltabb lány a városban
Mindig bulizik. Ha nem bulizik, akkor randizik, vagy esetleg a kettőt egyszerre, és eseménydús életét lelkesen dokumentálja is. Becsekkol még a buszmegállóba is, hogy minden szánalmas, számítógép előtt punnyadó halandó lássa, állandóan mozgásban van. Mindenki ismer, és természetesen nem mulaszt el senkit lefotózni, aki csak az útjába kerül, az aktuális lovagjától a pultoson át egészen a vécés néniig. Mindezt persze csak azután, hogy indulás előtt minden lehetséges szögből és pózban megörökítette magát otthon a tükör előtt, és a képet kiposztolva tudatta a nagyvilággal, hogy kivel megy és hová és milyen fantasztikusan fog ott szórakozni. Szegény férfi ilyenkor a tenyerébe hajtja a fejét, arra gondol, hogy ő bizony ehhez a csajhoz képest egy sótlan szobakukac, akire a lánynak amúgy sem lenne ideje – és feladja még azelőtt, hogy egyáltalán próbálkozott volna.
Az ételfetisiszta
A saját Facebook-profilját összekeveri egy gasztrobloggal, így az ismerősei mindig értesülnek róla, hogy mikor mit és hol főzött/evett – ha akarják, ha nem. Fázisfotók kíséretében osztja meg saját receptjeit, még akkor is, ha csak egy sima rántottáról van szó. Anekdotákat idéz a kedvenc hentesétől, késhegyig menő (haha) vitákat folytat a legjobb piacról/fűszeresről/konfitálási eljárásról. Szótárában alapelem a „duci fokhagymagerezd”, a „consommé” és az „ízorgia”. Magáról fotót csak étellel teli tányér fölé hajolva vagy köténykében, nyakig lisztesen posztol. Bár a mondás szerint a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út, a pasikat azért érdekli még pár dolog a konyhaművészeten kívül. Ezért aztán ha mindenáron Michelin – csillagos kosztra vágynak, elmennek egy étterembe – valaki mással.
A túl szexi lány
A bikinis fotó télen is alap – ha máshol nem, akkor a szoliban fotózza le magát. Fehérneműs fotó a próbafülkéből, fenékvillantós-sortos az edzőteremből, dudalengetős-behajolós a fehér ruhás szórakozóhely mosdójából – amit lehet, megmutat, semmit nem bíz a fantáziára. Lefekvés előtt még posztol egy sejtelmes, csücsörítős-villantós képet az ágyból (szigorúan plüssállattal), és aztán (ál)szerényen vihogva fogadja a – nyilván 95 százalékban csorgó nyálú férfiaktól érkező – kommenteket. Nőies és visszafogottan erotikus – legalábbis ezt képzeli magáról, még akkor is, ha a képein akkorára feltöltött szájjal csücsörít, ami csaknem kitakarja az 500 köbcentis műmelleit. Amennyiben kelet-európai „üzletemberek” illetve az arab régióban érdekelt vállalkozók érdeklődését szeretnénk felkelteni, hajrá. Egy hétköznapi férfi azonban valószínűleg inkább elkerüli ezt a típus, mert nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a hölgy megfelelő motiváció esetén (Gucci, Louis Vuitton, stb) a teljes Petőfi-laktanyát is örömmel szórakoztatja.
