A napok óta tartó, -megint a nőket degradáló – kommunikációs atombombára reagálok most, bár tegnap még azt hittem, nem akarok és nem is kell megszólalnom, mert annyi butaság jön nap mint nap szembe, hogy ha mindhez hozzászólnék, el is telne a napom és egy Mindennapi Nőnek általában fontosabb dolga is akad ennél.
Érdekes (nem a legjobb szó, tudom) ez a sztori és nagyon sok irányba indult el S. Norbert hétfői kinyilatkoztatása a testalkat szexuális szerepe témakörben. Volt, aki mint anya érezte magát megszólítva, volt, aki mint apa, és sokan, majdnem mindenki (kivéve Rékát, akit egyébként a szorgalma és emberfeletti teherbírása és türelme miatt tisztelek) felháborodtak, hogy merészeli ennyire leegyszerűsíteni az emberi párkapcsolatokat az „updateguru”.
De én most szemben másokkal, meg szeretném köszönni Norbinak, hogy ezt a végtelen primitívségről árulkodó kijelentését megtette a minap. Mert egy kis nosztalgiázást hozott a botrány szele az életembe. Szép emlékeket. Mikor voltam én várandós, hu, ezer éve és most megint végig gondoltam, hogy milyen szép és egyben izgalmas, néha félelmekkel teli időszak is ez a párok életében, akikből majdan család lesz.
Nőként én is figyeltem a súlyomra, de ez számomra egészségi kérdés volt, mert magas lett a vércukrom és minden hónapban egy napot a Margit kórházban kellett feküdnöm, ahol óránként vettek vért tőlem, de előtte egy hétig gyűjtenem kellett a vizeletet is, hogy ellenőrizni tudják, betartom-e a szigorú diétát és rendben van-e minden a babával és velem. Nagyon kemény időszak volt, amit egy életmentő császármetszés zárt. De megszületett Levi, az első fiunk! (Aki most 19 éves lesz!) Még így is, hogy ekkora szigor övezte a terhességem, sikerült 25 plusz kilót begyűjtenem gyerekkel együtt. De kit érdekelt ez akkor! senkit, sőt a férjem, azt éreztette velem, hogy csodaszép lehetek, mert életemben nem dicsért annyit, mint abban az időszakban. Különösen örült, hogy a cicim óriás lett, ami számomra is döbbenetes látvány volt. Ahogy nőtt a gyerek, úgy olvadtak le a kilók rólam, ja nem….ez nem az a mese. Én is azt vártam, hogy a szoptatással könnyedén lefogyhatok, de ez a szakkönyvek baromsága szerintem. Szóval, amikor én és itt hangsúlyozom, hogy ÉN már úgy éreztem, hogy vége a mami test korszakomnak és „back to work” alakot akartam magamnak, elmentem edzeni, futottam és leadtam a felesleget. A férjem kicsit csalódott is volt, hova lettek a cicik… de sem azért, mert dundibb vagyok, sem azért, mert nem, nem hagyott el. Vannak gondjaink, mint minden párnak, de semmi köze a testsúlyunkhoz. Megjegyzem, ő is pocakot eresztett velem egyetemben.
A második gyermekem születése utolsó hónapjáig edzőterembe jártam és személyi edző mellett tornáztam. Nagyon meg voltam magammal elégedve és az egészségi állapotommal is és azt hittem, hogy most nem lesz a plusz 25 kilós túlsúly. De lett, csak szülés után szaladtak fel észrevétlenül, férjem nagy örömére, mert Gerit 17 hónapos koráig szoptattam. Most se fogytam ettől egy dekát sem, de nem zavart ez senkit, amint újra azt éreztem, hogy változtatni akarok ÉN és csakis én magamon, akkor elkezdtem újra futni és megint formába hoztam magam. Párkapcsolati gondjaink most is vannak, gondolom, másoknak is, Ezeknek a vitáknak, gondoknak soha semmi köze nem volt a súlyomhoz.
De már milyen régen nem gondoltam vissza, hogy milyen voltam akkoriban! És mennyi minden változott azóta… Az viszont nem, hogy a gyerekek születése után hatalmas rajongást kaptam férjemtől, aki nem győzte mondogatni, hogy ez mekkora csoda, hogy mi ketten a két dilis egyetemista, most család lettünk és aggódtunk is sokat, hogy ezt hogyan kell jól csinálni. Remélem, sikerült, most Levi egyetemista, Geri hetedikes és már van egy nyuszink is, őt nem én szültem…
Ezért is köszönöm Norbinak, hogy ezt a – tudományos alapokat nélkülöző, de baromságot nyomokban tartalmazó, csak a látszat számít- kinyilatkoztatását megtette, bár nála ez egy „isteni” adottság, amivel tulajdonképpen mindenkit elgondolkodtatott, szemben saját magával. Köszi S. Norbi, vajon mi lesz a következő remek gondolatod? 😊 De egy jó tanács a végére: ha megjön az ihlet, akkor arról inkább magadban elmélkedj, mindannyian jobban járunk, de lehet, hogy te is.