Valami furcsa vonzalom fűz a római korhoz. Gimnáziumban indult a szerelem, amikor dacolva a szülői szigorral, nem angolra iratkoztam be, hanem a latin nyelvet választottam. Annyira érdekelt, hogyan élhettek, gondolkodtak, öltözködtek a rómaiak, hogy a többiek előtt haladva, már előre lefordítottam a korabeli műveket. Így versenyekre küldtek, majd egyetemre mentem és tovább kutattam kedvenceim történetét. Máig megdobban a szívem, ha valami római korral kapcsolatos dolgot fedezek fel. Így nagyon megtetszett a svájciak kezdeményezése, a korabeli lakoma rendezése a windischi római élményparkban. Már azon töröm a fejem, hogyan juthatnék el oda.
A légiós táborokban annak idején nem csak izzasztó harci gyakorlatozás folyt, a rómaiak előszeretettel hódoltak az élet élvezetének is. A windischi római kori élménypark (Legionärspfad) áprilistól októberig nyújt lehetőséget arra, hogy egy kis időre bárki belekóstolhasson ebbe az életformába, és úgy lakomázhasson, ahogy a rómaiak tették két évezreddel ezelőtt. Az étkezőhelyiséggel, fegyverteremmel és konyhával is felszerelt, az eredeti római épület alapján rekonstruált épületben a vendégeknek a villa korábbi tulajdonosának, a római katonatisztet, Allius centuriót megillető lucullusi vacsorában lehet részük. Az egyedülálló vacsorán jelen van a római szakács (cocus) is. Ő fogadja, majd kíséri le a vendégeket a római villa süllyesztett konyhájába, hogy megismertesse velük a korabeli étkezési kultúrát. A villába visszavezető út a házi oltár előtt halad el, ahol a római szokásoknak megfelelően a szakács az isteneket is megszólítja. Ezt követi az antik kori receptek alapján elkészített, több fogásból álló vacsora.
A szakács gondoskodik a vendégek szórakoztatásáról is: régről fennmaradt történetekkel és elbeszélésekkel kalauzolja el vendégeit a rómaiak világába. Természetesen nem maradhat el a római “tivornya” megismerése sem, így az este kellemes italozással zárul. Aki pedig szeretne álmában is „római“ maradni, egészen reggelig meghosszabbíthatja itt tartózkodását, és a tiszti villában vagy akár a római táborban is éjszakázhat.
A légiós táborban a programkínálat igény szerinti kibővítésére is lehetőség nyílik. Az idegenvezetői kíséretet, tematikus programokat és számos rendezvényt magába foglaló sokrétű programkínálat révén a vendégek eredeti környezetben és kimerítően megismerhetik a rég múlt történelmét.
További információk: www.legionaerspfad.ch
Schweiz Tourismus
A-1040 Wien, Schwindgasse 20
Tel.: +43 / 1 / 513 26 40, Fax: +43 / 1 / 513 26 40 19
E-Mail: urs.weber@switzerland.com
Web: www.MySwitzerland.com
Képek: Copyright by: Museum Aargau”(vezető kép), fotó: Koór György